Zsille Győző (Budapest, 1925 - Szentes, 2004) festő- és grafikusművész
1951-ben végzett a Képzőművészeti Főiskola festő szakán Bortnyik Sándor és Szőnyi István tanítványaként. Tanulmányúton Ausztriában és Olaszországban járt (1964). 1945 óta kiállító művész. 1956-től a Művészeti Alap tagja. Gyűjteményes anyagát 1971-ben a Fényes Adolf Teremben, 1972-ben Szentesen mutatta be. Több száz műve található hazai és külföldi magán - és közgyűjteményekben, köztük a Nemzeti Galériában is.
Figurális igényű, konstruktivizmust más izmusokkal ötvöző piktúrája a tájábrázokás és a csendélet mellett elsősorban napjaink erkölcsi kérdéseit feszegeti. Grafikái: linómetszetek és rézkarcok. Gyakori képein az emberek és állatok párviadala, ilyen munkái szimbolikus, áttételes értelműek.
Verseskötetének mottója: „Az engem körülvevő világ rejtelmeit ember módjára érteni és embernél jobban érezni igyekszem.”
A kötet hátoldalán így vall: "Verseskönyvem elsősorban azon keveseknek szól, akik ismernek engem, és ennek ellenére szeretnek, vagy legalábbis elviselnek, mindazoknak, akik valamilyen, számomra érthetetlen okból úgy vélik, hogy érdemes engem megismerni, vagy egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy egy festő tud-e valamit nyújtani az önkifejezésnek számára idegen területén.
József Attila szerint valami vagy művészet, vagy nem az. Nincs félművészet! Hogy mégis erre az aláaknázott területre merészkedtem, az az oka, hogy vannak az életnek olyan mozzanatai, amelyek nem a vizualitás élménykörébe tartoznak, annak eszközeivel nem fejezhetők ki. A versek mindegyike rólam szól, az élettel viaskodó emberről, némelyik az alkotó emberről, a művészsorsról, a művészetről általában."
Magáról bővebben: Kurca-parti vallomások. Szerk.: Bodrits István (Szentes, 2000)